1.nap
:
- gyülekezés 700 – kor
Görög Katolikus Cigány Egyházközség előtt
-
indulás 730 – kor
-
reggeli 1000
–
kor,
igyekeztünk
gondoskodni a zenéről, énekről, jó hangulatról,
imádkoztunk
- ebéd:
1330, töltött káposzta kenyérrel, gyerekeknek desszertként
narancs-banán
- megérkeztünk: 1630, berendezkedés, gyerekek elhelyezése,
vacsora előkészítése, azalatt az udvaron kulturális előadás (
cigánytánc, éneklés, cigány mesék felolvasása )
-
vacsora után közös séta a Balaton-parton
- az út fáradalmainak következtében a gyerekek a felnőttek
felügyeletével hamar lepihentek
2.nap
:
- ébresztő: 730
-
reggeli: 800
- Közös imádságon vettünk részt a szomszéd templomban
1000. A Szent Liturgia végeztével előkészültünk a keszthelyi
kirándulásra
Útközben
megebédeltünk egy pihenőhelyen 1300-kor. Megérkeztünk Keszthelyre,
meglátogattuk a Festetics kastélyt, és a gyönyörű szép
parkját.
A kastély
megtekintése után egy kolostorba is betértünk, utána a városban
sétáltunk és fagylaltoztunk. Keszthelyről Badacsony felé tartva
megálltunk egy ifjúsági rendezvényre, ahol a gyerekeket szabad
programok várták: tánc, ének, divatbemutató.
Megérkeztünk Badacsonyra 1900-kor. A felnőtt kísérők rögtön hozzáláttak a
vacsora előkészítéséhez, ez alatt az udvaron a napi élmények
megbeszélésére került sor.
Vacsora
2000-kor. Vacsora után a parton lévő Indián zenei előadást
néztük meg, ezután visszatértünk a szállásunkra és mindenki
lefeküdt.
3.nap:
Ébresztő
730-kor, reggeli 800-kor, elkészítettük a balatonlellei kirándulást. A
hajókirándulás nagy sikert aratott, mivel volt olyan gyerek, aki
soha nem ült még hajón. Mielőtt elindultunk
1300-kor egy badacsonyi étteremben megebédeltünk, ezután
felültünk a hajóra.
Visszatérés 1700-kor.
A gyerekek
segítettek a tábortűz illetve a szalonnasütés előkészítésében. Közös
éneklés, gitározás, találós kérdések és cigány mesék
előadása.
2130-kor a gyerekek lepihentek.
4.nap:
Ébresztő
730-kor.
Reggeli
800-kor.
Busszal
elutaztunk az igali fürdőre, egész nap strandoltunk,
1230-kor megebédeltünk, többen elmentünk a nagy csúszdára
egész délután ott voltunk.
Visszaindultunk 1730-kor Badacsonyra. Megérkezésünk után a gyerekek az
udvaron fociztak, a lányok pedig tollasoztak, beszámoltak az egész
napos élményekről.
Az egész
napos fürdőzés fáradalmai után 2130-kor lepihentünk.
5.nap:
Ébresztő
730-kor.
Reggeli
800-kor.
Átmentünk
Balatonlellére, ahol egész napos szabad program várta a gyerekeket.
A tóparton sétáltak, homokvárat építettek.
Ebéd
1230-kor.
Délután
visszatérés Badacsonyba, ahol a tábortűz mellett cigánytánc és régi
történetek mesélése szórakoztatta őket, majd a tábortüzet követően
2030-kor vacsora.
6.nap:
Ébresztő
730-kor.
Közös
reggeli 800-kor.
Előző napok
értékelése mint szakmai, és környezetvédelmi szempontból és
élménybeszámolók.
A gyerekek
nagyon lelkesen meséltek az előző napi eseményekről, mivel még
többségük nem járt Balaton és környékén.
Ebéd
1200-kor.
Strandolás, szabadidős foglalkozás ( cigánytánc,
sakkozás, röplabda, rögbi, tollasozás, malmozás ).
7.nap:
Ébresztő
730-kor.
Reggeli
800-kor.
Mindenki
összepakolt, takarítás.
Hazautazás 1000-kor.
útközben
ebéd 1230-kor.
Hazaérkezés 1900-kor. |